Helyettem, helyetted, helyette?...

Sokszor vágyunk arra, hogy legyen már könnyebb, kicsit könnyebb... vegyék le terheinket, vagy legalább azok egy részét. Sokszor vágyunk arra, hogy legyen már könnyebb, kicsit könnyebb... vegyék le terheinket, vagy legalább azok egy részét. 

Álmodozunk arról, hogy nem kell majd erősnek lennünk, lehetünk végre gyengék. Vagy legalábbis gyengébbek, legalábbis egy időre, legalább egy kis időre.

Aztán persze, amint előkerül egy segítő/támasz/megmentő, elkezd intézkedni, uralja a helyzetet, döntéseket hoz, és átrendeződnek a viszonylatok. Akik eddig mellettünk álltak, azok eltávolodnak, s a távoliakból közeliek lesznek. Megszokott órarendünk borul. Próbáljuk rutinosan tenni a dolgunkat, de a már nem működik - ami itt volt, az ott lesz, vagy eltűnik nyomtalanul. A fontossági sorrendek változnak, keressük felelősségünket, de az, akiért, amiért eddig vállaltuk, már nincs a sorban. Hiányok lépnek fel, hiányzik, hogy már nem hiányzunk, hiányzik, hogy tegyük, amit eddig tettünk. 

Nem találjuk helyünket a megváltozott rendszerben, nem érezzük magunkénak. 

És, lassacskán, elkezd hiányozni mindaz, amit előzőleg soknak éreztünk. Hiányzik a felelősség, a napi rutin nehézsége – mindaz, amit letenni vágytunk.

És már visszavenni szeretnénk mindent, betölteni a hiányt, újra ott lenni.

Beállunk újra a régi helyünkre, felemeljük terheinket, vállunkra vesszük mindazt, amit előtte letenni vágytunk.

Megmozgatjuk izmainkat, és jól érezzük magunkat a bőrünkben, mintha visszatértünk volna valami régi, nagyon jó helyzetbe. Hazaérkeztünk.

És rádöbbenünk arra, hogy terheink is mi magunk vagyunk. Minden együtt érvényes, egy a csomag.  Attól vagyok az, aki, amit hordozok, amit magamra vettem, amit hajlamos vagyok felvenni. Minden terhem hozzám tartozik. Csak én, kizárólag én vagyok képes ezt felvenni és hordani. Mert az enyém. Én vagyok ennek viselője.

Ezért, amikor azt mondják, miért nem teszed le, miért viszed, miért viszel ennyit, csak azt mondom: mert kedves a szívemnek, mert az enyém, mert ezzel vagyok én.

"Gyakran csak évek múlva látjuk helyes megvilágításban mások cselekedeteit, sőt néha a magunkéit is."

(Arthur Schopenhauer)