Mi dolgunk itt?

Mi a dolgunk itt, a Földön? Mi a feladatunk? Hol a helyünk, mi az életünk értelme?Mi a dolgunk itt, a Földön? Mi a feladatunk? Hol a helyünk, mi az életünk értelme?

Hitrendszerem szerint, mielőtt leérkezünk ebbe a világba, jelen életünkbe – azaz, mielőtt elindulunk a következő tanulóutunkra –, eldöntjük, milyen feladatot szándékozunk megtanulni, milyen utat kívánunk bejárni. Végigtekintjük az eddig megélt életeinket, a seregnyi tapasztalatot, és ott van már, mutatja magát, amit eddig nem úgy tudtunk végigjárni, ahogy azt megterveztük.

Nem tudtunk magunkért kiállni, feladatba beleállni, csábításnak ellenállni, szeretni-törődni-gondoskodni-befogadni-elfogadni... Választani, eldönteni, nem kerülni, elkerülni, türelemmel megtartani, gyengéden elengedni...

Kiválasztjuk a feladathoz, a megélni kívánt tapasztalathoz azt a két generációs vonalat, amely a tanuláshoz a megfelelő tapasztalati lehetőséget nyújthatja számunkra. Ha az a feladat, hogy ebben az életünkben végre megmutassuk mindazt, ami érték bennünk van, megéljük képességeinket, tehetségünk kivirágoztatását, akkor keresünk olyan generációs összekapcsolódást, amelyben ez nehézséget okoz. Minél nehezebben ment ez eddig, s elbuktunk a teljesítésében, annál mélyebbre érkezünk. Mondjuk, olyan családba, ahol a szegénység a legfőbb tényező, kilátástalanság, reménytelenség jellemzi a család életét.  Bizony, innen szép nyerni! Kiemelkedni, más utat járni... 

És hány ilyen példát látunk. Amikor a nagyon szegény környezetből kiemelkedik egy különleges tehetség, megcsillan a gyémánt a sárban... És látunk olyat, hogy magas intellektusú, jó anyagi helyzetű szülők gyereke - aki mindent segítséget megkap fejlődéséhez -, gyalázatos utat jár be (itt talán a tudok-e élni a lehetőséggel, képes leszek-e ellenállni a gonosz csábításának? a feladatvállalási helyzet).

S ne legyen bennünk illúzió. Mi, valamennyien, kitartó tanulók vagyunk, szorgalmas diákok. Amit ebben az életünkben nem tudtunk elsajátítani, amit nem tudtunk eldönteni, megélni, meglépni – a következő elindulás előtt felfénylik előttünk, s tudjuk, újra ez lesz a vállalásunk.

Nincs kibúvó, mert Felsőbb Énünk tanulni vágyik, s mindaddig járjuk ugyanazt az osztályt, koptatjuk újra és újra életiskolánk padjait, amíg a bizonyítványt meg nem kapjuk.

Ezért, amikor látom azokat, akik mások sorsát teszik tönkre, csak azt mondom: több sikert a következő inkarnációban. Nem lesz nekik könnyebb.

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő

"Gyakran csak évek múlva látjuk helyes megvilágításban mások cselekedeteit, sőt néha a magunkéit is."

(Arthur Schopenhauer)