Legyen vége már, legyen béke már.

7012

Nem a félelem, nem a szorongás, nem a korlátok és a szabályok, nem az egymás ellen feszülő szekértáborok – hanem mindez együtt.  Egymásra épülve, egymást erősítve, bőrünk alá szivárogva - lassan, de kitartóan rombolva.

És ott vannak a veszteségeink. Azok, akik elmentek. Értetlenül keressük a miért-et és a magyarázatot. Miért éppen ő? Hogyan lehet? Mennyiben választott ez az út, és mi lehet az oka?

Nem érdekel már igazán, hogyan, miként jött létre és terjedt el a vírus. Túlléptem ezen, már nem foglalkoztat. Csak az, legyen már vége. És nem, nem a „kiszabadulás” hiányzik, nem akarok semerre utazni, kimenni olaszba, horvátba; nem akarok tombolni, napestig éttermekben időzni, nem akarok mulatságba menni, fesztiválozni...

Nem.

Csak azt akarom, legyen vége már. Babits szavai visszhangoznak bennem:

.......
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön uj március,
viruljunk ki ujra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bünös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!

Kívánom. Nekünk, Magunknak, Magamnak. Legyen így.

                                                                                   dr. Varju Márta

Babits Mihály: Húsvét előtt (részlet)

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő

"Gyakran csak évek múlva látjuk helyes megvilágításban mások cselekedeteit, sőt néha a magunkéit is."

(Arthur Schopenhauer)