Ünnepbe öltözött...

Emlékszem a régi Húsvétokra. Kora reggel már szép ruhába öltöztem, fehér térdzokni, hozzáillő cipő. Az ablak mellett ültem, kiláttam a kertre. A sokszor zárt bejárati kapu most nyitva volt, vártuk a locsolókat.  Kikészítve festett igazi tojások és csokitojások, aprópénz.

Mire vársz?

...ugye kérdezték sokszor tőled is...? Például, amikor gyerekkorodban megálltál az ajtóban, mert valami hirtelen eszedbe jutott, s haladéktalanul végig kellett gondolnod ? bár talán az egész család rád várt.

Ajándékozd magadat a világnak

Lassan itt az ünnep... Néha megállsz egy pillanatra, elönt az érzés, hogy valami érkezik, vár rád valami. Mintha hamarabb készülődnél te is a megszokottnál, s ez nem az üzletek októbertől tartó karácsonyi presszionálása, a húszfokos nyári melegben himbálódzó díszfüzérek látványa.

Hol is vagy te?

Mindig ott voltál mindenkinek, pontosan ott, ahol kellett. Tetted azt, amit kellett. Hoztad, vitted, megoldottad; kezét fogtad, elengedted; meghallgattad, átölted.

Békében ? magadhoz hűen

A mai ember, erőteljesebben talán a 1. világháborútól kezdve, keresi önmagát, keresi az utat a Felsőbb Hatalomhoz, kutatja azt, van-e egyáltalán valaki-valami rajtunk kívül, teremtett-e a világunk, vagy ?csak úgy?, mindenféle anyagi folyamatok következtében létrejött, s fejlődik (vissza?) a maga útján.

Amikor az ember/emberiség léte veszélybe kerül, amikor a kisemberúgy érzi, hogy kiszolgáltatott a magasabb hatalomnak, hogy dobálja a sors, életének alakulása már nem rajta múlik - keresi az okot, az eredőt, a forrást. A kérdések feltétele az első lépés; egyre több a miért?.  A háborúk értelmetlensége, az elszenvedett gyász, fájdalom, bűntudat és szenvedés, a kiszolgáltatottság előhívja a felsóhajtást: ?miért hagyja az Isten? Ha valóban van...? Igen, ebből nagy vallásfilozófiai viták lángolnak fel újra és újra.

"Gyakran csak évek múlva látjuk helyes megvilágításban mások cselekedeteit, sőt néha a magunkéit is."

(Arthur Schopenhauer)